Visszajelzések
Néhány visszajezést itt is közzéteszünk
"Bár nem vagyok gyógypedagógus, meggyőződésem, hogy a szakemberek kiválóan tudják majd alkalmazni a módszert a munkájuk során és nagyban segíti majd a gyermekek fejlődését. Saját tapasztalataim alapján, mint zenepedagógus elmondhatom, hogy a hangtálak segítségével sokkal könnyebb kapcsolatot teremteni a gyerekekkel, nyitottabbá válnak, így könnyebb és eredményesebb a közös munka.
A Radnai Zsuzsanna által vezetett Játékok hangtálakkal továbbképzésen a szakemberek átfogó képet kaphatnak a hangtálak, hangok pozitív hatásairól. Az alapos elméleti információk mellett számtalan gyakorlati tanácsot és konkrét játékot ismerhetnek meg a résztvevők, melyeket be tudnak építeni foglalkozásaikba, de melyek gondolatébresztőek is, ezáltal szabadon tovább is gondolhatóak, így a tálak alkalmazási területeinek valóban csak a képzelet szabhat határt.
Nagyon fontosnak érzem még, hogy Zsuzsa a képzés után sem engedi el a résztvevők kezét, remek közösséget alkotunk, ahol segítjük egymást, ötleteket adunk egymásnak. Számtalan szakember, számos területről szavazott már bizalmat a képzésnek és eredményesen alkalmazzák a Játékokat munkájuk során.
Szeretettel ajánlom mindenkinek!
Csonka-Mányi Orsolya "
"Kedves Zsuzsa !
Halasan koszonom a lehetoseget ,hogy reszt vehettem a kepzesen.Nekem oriasi segitseg volt hogy nem kellett elutaznom..Ismet megtapasztaltam ,amint Anita is mondta, hogy a Peter Hess hangmasszazs a Ferrarija a hangmasszazsoknak, de mind ez azert mert Te olyan profi szinten adsz le,keszitesz fel minket.,es szived -lelked bele teszed a munkadba. Meg egyszer koszonom szepen!
A Jo Isten adjon Neked jo egeszseget es erot ,hogy meg sokaig tanithass bennunket. Olellek sok szeretettel: Eva EmojiEmoji"
"Kedves Zsuzsa!
A hétvégi tanfolyam olyan volt nekem, mintha valaki lenyúlt volna értem és két kezével, a tenyerében fogva kiemelt volna a hétköznapokból. Nagyon inspiráló volt. Annak ellenére,hogy pont ez az a világ, ami oly távol áll a digitális forradalomtól, mégis a digitális előnyöket kihasználva megmutattátok, hogy ha egy ügy nemes, akkor nincs akadály előttetek. A szervezés, a videofimek profik voltak. Hálás köszönet érte a csapatodnak!
A tudás, amit szereztem, lassan fog leülepedni bennem, és szépen minden a helyére kerül, és a saját utamon járva fogom felhasználni.
Nagyon sok tapasztalatot szereztem a társaktól, csupa értékes, nyitott, elfogadó, segÍtő, támogató emberrel tölthettem ezt a 2 napot. Egy oázis volt. Rám fért...
Eddigi két tálam mellé hamarosan három testvér érkezik, és bár a hangmasszőr utamnak csak a felénél járok, nagy örömmel indulok most a játékok hangtálakkal világába a kis tanÍtványaimmal és a saját három gyermekemmel. Amint tudom, folytatom a képzést, mert most már tudom, hogy jó úton járok.
Hálás vagyok Neked, hogy vezetsz az úton!
Szeretettel:
Juci"
"Nagyon szépen köszönök mindent! Az útmutatásaid, a tapasztalataid, az odaadó, tiszta forrású oktatásod. Mindannyiunk számára nagyon inspiráló vagy! A hangtálak meg missziós eszközök. Fantasztikus számomra, hogy csak meg kell ütni és elvégzi a magáét.
Nagyon örülök, hogy ismerhetlek, és általad ezt a kiváló módszert. Hála és köszönet!"
Oláh Andrea
HANGTÁLAK A LOGOPÉDIÁBAN
Évek óta foglalkoztatott a gondolat, hogy miként tudnám a hangmasszázst, a hangtálak csodás erejét, rezgéseit a logopédiai munkám során is használni. Az óvodai logopédiai terápia nyújtott először lehetőséget, hogy kipróbáljam foglalkozásaimon. A kommunikációs zavarok, az artikuláció és hangképzés zavarai, a pöszeterápia esetében a logopédiai kezelés során főképp auditív fejlesztő játékokban, játékos feladatokban tudtam hasznosítani a hangtálakat. Nagy sikere volt a gyerekek körében. A „hangtálas foglalkozásokat” nagyon élvezték, várták. A heti egy alkalmas 60 perces foglalkozásokba építettem egyéb fejlesztendő területeket is (testséma, térbeliség, taktilitás, önbizalom, kreativitás). Az idei tanévben ismét lehetőséget kaptam, hogy hangtálas foglalkozásokat vezethessek, ezúttal a nevelési tanácsadóban dadogó és szorongó, mutista gyermekek számára, melyhez természetesen pszichológus szakember kollégám is társult. Heti egy alkalommal tartott 90 perces foglalkozásaink segítik a gyermekeket a kommunikációs készségük fejlesztésén túl a feszültségeik oldásában, nyitottabbá válásukban, fejlesztik szociális érzékenységüket, közösséghez való alkalmazkodásukat, kreativitásukat, önbizalmukat és érzelmi intelligenciájukat is. Nagy sikert arat a résztvevő gyermekek és szüleik körében is, a szülőktől folyamatosan pozitív visszajelzéseket kapunk.
Tóthné Jászberényi Judit
Logopédus, gyógypedagógus, Peter Hess hangmasszőr, a Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkatársa.
ISMERKEDÉS PETER HESS HANGTÁLAKKAL EGY BÖLCSŐDÉBEN
Sokan csodálkoztak, amikor megtudták, hogy beleszerettem a hangtálakba. Azt pedig végképp csodálkozva hallgatták, hogy gyerekfoglalkozásokat is tartok. Sokan hitetlenkedtek.
Még kevesen fogadják el, hogy a hangtálakkal végzett munkának is van fejlesztő hatása.
Mi vagyunk az első generáció, akik Radnai Zsuzsától tanult „Játék hangtálakkal” foglalkozásokkal közelítünk a gyerekekhez.
Ez a foglalkozási forma nem tévesztendő össze a hangfürdővel! Bár mindkét módszer a hangtálak hangját hívja segítségül, de más-más célt szolgálnak. A hangfürdő jótékony hatásait mindannyian ismerjük.
Tapasztalataim alapján így foglalnám össze a módszer lényegét:
A hangtálak, más néven éneklő tálak egyre ismertebbek. Jótékony hatásukat felismerve fokozatosan fordultak feléjük a gyerekekkel foglalkozó szakemberek.
A gyerekek figyelme könnyen felkelthető, tartható és terelhető ezekkel a különleges eszközökkel. A foglalkozásokon kézbe vehetik, megszólaltathatják őket. Ismerkednek az alakjukkal, színükkel, anyagukkal, hangjukkal. Már az ismerkedés alatt több érzékszervet megszólítunk. Szociális kompetenciáik erősödnek, mert a tálak megszólaltatása szabályokhoz kötött.
Játék hangtálakkal foglalkozás alkalmain nem passzív befogadók a gyerekek, hanem tevékenyen részt vesznek az eseményekben. Az ütő szabályos fogása, helyes tartása finomítja a gyermek mozdulatait, támogatja az átmenetet a nagymozgásból a finommotorika felé. A megszólaltatás, az ütés módja a szép hang előhívása sok gyakorlást, türelmet igényel, ami a megfelelő nyomaték megérzését segíti, ezzel az írásmozgás-koordinációt alapozza. E mellett az önszabályozást, kitartást, monotónia tűrést is fejleszti.
Figyelni kell a társakra a közös játék folyamán. Ez már a szociális kompetencia körébe tartozó fejlesztési terület.
A tálak hangjai pedig fejlesztik a hallást, a harmónia iránti fogékonyságot, a kreativitást. Oldják a szorongást, a feszültséget. Célzott játékokkal fejlesztik a testismeretet, a térérzékelést, a koncentrációs képességet. Erősítik a mesetudatot és a fantáziát. Új játékok, szabályok kialakítására ösztönözik a gyerekeket.
Mint tudjuk, a Játék hangtálakkal foglalkozás módszertanát akkreditált pedagógus továbbképzésen tanulják a foglalkozás vezetői. Kizárólag Peter Hess által kifejlesztett és hitelesített hangtálakat használhatnak ezeken a foglalkozásokon.
Söpteiné Tánczos Ágnes
óvónő, gyógypedagógiai tanár, mozgásfejlesztő, (TSMT), Peter Hess hangmasszőr, Játék hangtálakkal foglalkozásvezető, Ligetszépe mesemondó
Vissza

MENÜ